Központi intézményünk

A központi óvoda épülete az Új Magyarország Fejlesztési Program által meghirdetett pályázat révén épült meg 2010-ben. Ebben a XXI. századi új épületben a létai részen található három óvodaegység fúziója jött létre. A komplexumban 10 óvodai és 2 bölcsődei csoportba járó gyermekek nevelése, gondozása történik. Az óvodai férőhelyek száma, 300 fő, a bölcsődei férőhelyek száma 28 fő. 

Az intézmény épületkomplexuma a város egyik fő utcájából nyílik a Sportcentrum szomszédságában. Az óvoda épülete szinte érintetlen természetes környezetben helyezkedik el, amit csend és nyugalom vesz körül. A tágas, világos csoportszobák mellett minden kiszolgálóhelyiség a gyermekek maximális komfortérzetét szolgálja. Az épületen belül adott minden gyermek számára: tornateremben történő mozgás, különböző fejlesztő foglalkozásokon való részvétel, csoportonkénti mosdó, öltözőhelyiség és fedett terasz. 
 

Büszkélkedhetünk vele

Boldog óvoda vagyunk

Intézményünk minden évben megpályázza a Boldog Óvoda címet, mert módszerét eredményesnek és hatékonynak tartja a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztése érdekében. 

Zöld óvoda vagyunk

Óvodánk 2024 januárjától büszkén viselheti a Zöld Óvoda címet.
Intézményünk elkötelezett a fenntarthatóság mellett, amit többek között a geotermikus fűtés és a napkollektorok által biztosított melegvíz használata is bizonyít. Továbbá, óvodánk saját kiskerttel és komposztálóval is rendelkezik, melyek lehetőséget nyújtanak a gyermekek számára a környezettudatos életmód gyakorlati elsajátítására.
Ezek az elemek nemcsak környezetbarát megoldások, hanem a gyerekek és a közösség számára is értékes tanulási tapasztalatokat nyújtanak. 

Akkreditált kiváló tehetségpont vagyunk

A 2019/2020-as és 2023/2024-es nevelési évben Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet nyerte el intézményünk.

Mindemellett óvodánk büszkélkedhet a Kincses Kultúróvoda címmel is. 

A központi intézményben folyó tehetséggondozás 

Óvodánk 2011 októberében vált a Magyar Géniusz hálózat egyik tehetségpontjává. A 2019/2020-as és 2023/2024-es nevelési évben Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet nyerte el intézményünk.

Óvodánkban az 5-7 éves gyermekek vehetnek részt a tehetséggondozásban, műhelyfoglalkozás keretein belül. Az óvodapedagógusok csoporton belül a mindennapokban folyamatosan fejlesztik a kiemelkedő képességgel rendelkező gyermekeket és felzárkóztatják azokat kiknek lemaradásaik vannak társaikhoz képest.

A beválogatást a műhelyekbe elsősorban a nagycsoportos gyermekek óvodapedagógusai végzik, szem előtt tartva a gyermekek érdeklődési körét, valamint, hogy miben a legügyesebbek.
Ezeket a tapasztalatokat, feljegyzéseket, megfigyeléseket figyelembe véve, valamint a Mönks-Renzulli komplex tehetségfejlesztő modellt alkalmazva, az intézmény által összeállított értékelő lap alapján történik a tehetséggondozó műhelyekbe való beválogatás. 

A beazonosítás után a Tehetség Team, az óvodapedagógusok és a szülők közös megbeszélést tartanak, majd a nyitottságot és az átjárhatóságot biztosítva ajánlanak a gyermekek számára egy megfelelő tehetségműhelyt. Arra törekednek a műhelyvezető óvodapedagógusok, hogy olyan műhelybe kerüljenek be a gyermekek, ahol képességeik feltárulhatnak, kibontakozhatnak, kreativitásuk fejlődik. A tehetségműhelyek 30 órás munkatervvel, kiscsoportos formában működnek. A foglalkozásokat heti rendszerességgel tartják meg szerdánként, ebédet követően 12:45-13:45. A foglalkozások végén minden gyermeknek lehetősége van még saját csoportjában a pihenésre.